Milyen feltételek mellett valóban szikla a Péteri szikla?

Alább olvasható Francesco Ricossa atya válasza a pápaságról, amelyet Aldo Maria Valli „Duc in altum” blogján jelentetett meg.

Kedves Barátaim itt a „Duc in altum” blogon! A „The Wanderer” Péter hitvallása és egy teológiai „dubium” című cikkében felállít egy tézist és feltesz egy kérdést. A tézis: „Péter a kőszikla, amelyre az Egyház épül, amennyiben megvallja, hogy a názáreti Jézus az Isten Igéje, aki testté lett.” A kérdés pedig: ’Tekintve, hogy Ferenc pápa ténylegesen és konkrét kifejezésekben nem hirdeti Urunk istenségét, vagyis nem vallja azt, mint Péter, továbbra is tekinthető-e utódjának? Még mindig az a kőszikla-e ő, amelyre Krisztus építette Egyházát?”. Ezzel a kérdéssel, amely éppoly fájdalmas, mint amennyire kényelmetlen, Róma pápa nélkül című cikkemben foglalkoztam. Adott Bergoglio. Péter viszont nincs, és most, hogy a „The Wanderer” visszatért a témához, és úgyszintén szakemberektől kért felvilágosítást, olyan emberhez fordultam, aki évek óta foglalkozik a problémával: Francesco Ricossa atya a Jótanács Anyja Intézet vezetője. Köszönöm, hogy elfogadta felkérésem.

 

Kedves Valli úr!

Én sem vagyok teológus, így nem az én feladatom, hogy válaszoljak a „The Wanderer” cikkében feltett kérdésre. Mivel azonban véleményemet kéri, röviden válaszolok, remélve, hogy mindez nem lesz haszontalan.

Jelenleg épp lelkigyakorlatot tartok. Az utolsó előtti napra apologetikai oktatást tervezünk az Egyházról és Péter primátusáról. Évek óta ezen alkalommal magyarázom hallgatóimnak Krisztus szavainak jelentését Szent Máté evangéliumában: „Te Péter vagy és erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat”. A szóban forgó cikk két különböző exegézist enged meg, amelyek azonban nem mondanak ellent egymásnak, és nem is zárják ki egymást.

Igaz, példának okáért, hogy maga Krisztus az a kő és szikla, amelyre Egyházának (nem véletlenül az Ő Egyházának!) épülete megingathatatlanul épül. Szent Pál így fogalmaz: „Petra autem erat Christus”, utalva arra a kőre, amelyből Mózes vizet fakasztott a sivatagban. Maga Krisztus jelenti ki, hogy Ő a szegletkő és ugyancsak Őróla mondja Szent Péter az Apostolok Cselekedeteiben közölt beszédében, hogy annak ellenére, hogy az építők (a hitetlen zsidók) elvetették, mégis Ő a sarokkő, amelyre az épület épül.

Péter hitvallása ugyancsak az a megingathatatlan és fogyatkozhatatlan kőszikla, amelyre építeni kell az Egyházat. Eme Egyház a hívők társasága. Nem testi születés által leszünk tagjai, mint az ősi Izrael népében, hanem a hit és a keresztség által: Isten gyermekei Istentől születnek, emlékeztet bennünket Szent János az ő evangéliumának prológusában, a kegyelem által.

Az Egyháznak, Krisztus misztikus testének – Szent Pál kifejezése szerint – az ember csak egy természetfeletti és éltető befolyás révén válik tagjává, illetve marad tagja, amely a Fejtől indul és áramlik a tagok felé: a kegyelem vagy legalábbis az – akár még holt – hit révén. Ez a hitvallás azonban nem csak a Krisztus istenségébe vetett hitet jelenti (ahogy a fenti cikk szerzője írja), hanem vonatkozik minden kinyilatkoztatott igazságra – melyek kétségkívül össze vannak foglalva az Úr istenségének misztériumában és a hit fő igazságaiban (Szentháromság, megtestesülés, megváltás).

A kő és a szikla tehát, amelyre az Egyház épül, Krisztus és a Hit. Ezen túl azonban Péter (és utódai) is az. A protestánsok és a keleti szakadárok nem tévednek, amikor azt mondják, hogy a kőszikla Krisztus vagy a Hit: viszont tévednek, amikor tagadják, hogy Péter is az, illetve hogy Péter felbonthatatlanul össze van kötve Krisztussal és az Őbenne való Hittel. Másképp nem is lehetne megmagyarázni azt a tényt, hogy Krisztus Simont a Péter = Kéfás, Kőszikla néven nevezte. A Bibliában az Isten által adott nevek jelzik azt a küldetést, amit Isten a név viselőjére bíz. Jézust azért hívják így, mert Ő a Megváltó, Pétert pedig azért, mert ő a Kőszikla. Ha Jézus kőszikla, és ha Péter kőszikla, akkor azt mondhatjuk, hogy Jézus és Péter erkölcsileg egy személyt alkotnak, mint amikor Jézus Jó Pásztornak nevezi magát, majd Péterre bízza azt a feladatot, hogy mint egy pásztor, legeltesse nyáját; ahogy báránykáit, úgy juhait is.¹

Ezt az igazságot fejezi ki XII. Piusz, amikor kifejti, hogy Krisztus minden nap Péteren keresztül uralkodik és szenteli meg Egyházát: Jézus mint (számunkra) láthatatlan Fő, Péter mint látható Fő. Másrészt Krisztus kijelenti, hogy Péter nem a „test és a vér” (emberi képességei) segítségével vallotta meg a hitet, hanem azért, mert azt az Atya kinyilatkoztatta neki: Pétert Isten folyamatosan segíti a hit megvallásában, nem taníthat tévedést.

Egy olyan megválasztott, aki objektíve nem vállalja, hogy megvallja a hitet, hogy megerősítse testvéreit a hitben (ezt a feladatot Jézus Péterre bízta Szent Lukács evangéliumában), hogy tanítson és megkereszteljen minden népet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, amely által aki hisz, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik; aki nem vállalja, hogy az Egyháznak biztosítsa a szentmise igazi áldozatát és a valódi szentségeket, illetve hogy elítélje és kiirtja a tévedéseket… egy ilyen megválasztott valójában nem fogadja el a pápaságot, hanem valami eltérőt, valami mást fogad el, mint Krisztus helytartójának tisztségét. Tehát akadályt gördít Krisztus „veletek leszek” közlésének útjába, amely Krisztust és Pétert erkölcsileg egy személlyé teszi. Alakilag (formálisan) nem pápa, csak anyagilag (materiálisan). Ezt igyekezett megmagyarázni a ’70-es évek vége óta egy olyan valódi teológus, mint Michel-Louis Guérard des Lauriers domonkos atya, akire nem hallgatnak (nyilvánvalóan) a modernisták, de a „tradicionalisták” sem: vox clamantis in deserto.² Ha J. M. Bergoglio kijelentései, tettei (hiszen őt úgy választották meg a péteri székbe, hogy objektíve nem akar Péter lenni) paradox módon és akaratlanul hozzájárulnak e sivatag benépesítéséhez, e hang hallhatóvá tételéhez, a katolikusok nézeteinek megvilágításához, akkor csak örülni tudunk, még ha szomorú is kimondani, megállapítani, ahogy Ön szokta írni, hogy „Róma Pápa nélkül van”.

Francesco Ricossa atya

Tweet